Vasárnap Kozármislenyben vendégszerepeltünk, a szerdai napon az FTC II-vel mérkőzünk, míg augusztus 30-án szintén a hét utolsó napján az NB I-es Paksi FC második csapatához látogatunk. Pihenésre és megfelelő mértékű regenerálódásra igy nem túl sok lehetőségünk nyílik, de ugye ellenfeleinknek sincs több idejük, így mindenkinek ezt a szituációt kell a lehetőségekhez mérten a legjobban megoldania.

BEHARANGOZÓ: NB III

FC Dabas - Ferencvárosi TC II

NB III. Közép-csoport - 6. Forduló

Ahogy az már említésre került a napokban, ismételten sűrű hét elébe néz NB III-as keretünk. A 20 csapatosra duzzadt közép csoport következtében hétközi mérkőzések sora vár ránk az elkövetkezendő hetekben. Az első blokkon már túl is léptünk, a múlt hétvégi idegenbeli összecsapással pedig kezdetét vette a második hármas megmérettetés is. Vasárnap Kozármislenyben vendégszerepeltünk, a szerdai napon az FTC II-vel mérkőzünk, míg augusztus 30-án szintén a hét utolsó napján az NB I-es Paksi FC második csapatához látogatunk. Pihenésre és megfelelő mértékű regenerálódásra igy nem túl sok lehetőségünk nyílik, de ugye ellenfeleinknek sincs több idejük, így mindenkinek ezt a szituációt kell a lehetőségekhez mérten a legjobban megoldania. Ami mindenképpen pozitívum, hogy jól kezdte a szezont csapatunk, továbbra sem találtunk még legyőzőre, ez pedig óriási lökést kell, hogy adjon játékosainknak mind mentálisan, mind fizikailag erre az igen fárasztónak ígérkező sorozatterheléses hétre.

A szerdai összecsapásra térve, egyértelműen a forduló rangadójának tekinthető a Ferencvárosi TC II elleni összecsapásunk. A második helyezett csap össze a harmadikkal, a tét egyértelműen a dobogón ragadás és a listavezető Iváncsa szoros követése.

Az FTC II csapatunkhoz hasonlóan remek formában van. A 2. fordulóban a Paks otthonában elért 0:0-s döntetlentől eltekintve további mérkőzéseit győzelemmel zárta (Kecskeméti TE, Újpest FC II, Majosi SE, Monor SE). Kezdőcsapatában több olyan játékos is szerepel, aki Sergei Rebrov NB I-es keretében is szóhoz jutott már (Csonka, Csontos, Szécsi), sőt Leandro de Almeida személyében többszörös magyar válogatottal is fel kell majd vennünk a harcot. A szintén fiatal Ammar Ramadan pedig 3 összecsapásán szerzett 5 találatával a góllövőlistát is vezeti.

Könnyű mérkőzésre tehát most sem számíthatunk, azonban joggal bízhatunk játékosainkban és edzői stábunkban, hogy ezen a kiemelt jelentőségű rangadón is esélyesként léphetünk majd pályára. Az eddigi eredmények, a tabellán elfoglalt helyezés és a mutatott játék is egyérteműen az tükrözi, hogy jó úton járunk és egy igen sokra hivatott csapattá válhat az FC Dabas az elkövetkezendő időszakban.

A szerda délutáni hazai mérkőzés szokásos módon a Wellis Sportparkban kerül majd lebonyolításra. A labda 17 óra 30 perckor indul útjára. Várunk minden kedves FC Dabas szimpatizánst és Sportbarátot! Látogassanak ki minél többen a mérkőzésre és buzdítsák csapatunkat!

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: FC Dabas – Ferencvárosi TC II

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.08.26. (szerda, 17:30)
Helyszín: Dabas

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK