Remek rajtot vett NB III-as első csapatunk a 2020/2021-es szezon nyitányán. Soros ellenfelünk az egyik újonc, a Békés megye Szeghalmi járásában található Körösladányi MSK lesz. A kibővített, 20 csapatos NB III. Közép csoport következtében hétközi fordulókat is kénytelen volt a szövetség beiktatni, ennek köszönhetően pedig már lényegében a szezon elejétől kezdetét veszi a vasárnap-szerda ritmus.

BEHARANGOZÓ: NB III

Körösladányi MSK - FC Dabas

NB III. Közép-csoport - 3. Forduló

Tovább a megkezdett úton

Nem vitás, remek rajtot vett NB III-as első csapatunk a 2020/2021-es szezon nyitányán. Szabó István játékosai előbb idegenben 3:0 arányban diadalmaskodtak az ESMTK csapat felett, majd hazai pályán a helyi rivális Dabas-Gyón FC-t is két vállra fektették 2:0 arányban.

A kibővített, 20 csapatos NB III. Közép csoport következtében hétközi fordulókat is kénytelen volt a szövetség beiktatni, ennek köszönhetően pedig már lényegében a szezon elejétől kezdetét veszi a vasárnap-szerda ritmus.

Soros ellenfelünk az egyik újonc, a Békés megye Szeghalmi járásában található Körösladányi MSK lesz. Könnyű feladatra azonban közel sem számíthatunk, ugyanis nem elég, hogy távolra kell utaznunk, de csapatunkhoz hasonlóan az újonc is remekül kezdte a szezont. A Körösladány ugyanis egy 5:1-es Majosi SE elleni hazai diadallal nyitott, majd ezt követően Monorra látogatott, ahol 0:0-ás döntetlenjének köszönhetően egy ponttal távozhatott, ennek köszönhetően pedig 4 szerzett pontjával az előkelő 5. helyről várhatja az újabb hazai fellépését.

Természetesen nem esünk kétségbe sem ellenfelünktől, sem az időjárástól, sem pedig a távoli utazástól. Jó csapatunk van, remekül kezdtük a szezont, listavezetők vagyunk, még nem vesztettünk pontot az idei idényben, ez pedig maximális magabiztosságot és önbizalmat kell, hogy adjon a fiúknak szerdán is. Amennyiben profi módon a saját játékunkra tudunk koncentrálni, akkor nagy baj nem lehet most sem.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: Körösladányi MSK – FC Dabas

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.08.12. (szerda, 17:30)
Helyszín: Körösladány

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK