Szerdán a nyugati csoportban vitézkedő Komárom látogatott el hozzánk. Rendkívül jó iramú mérkőzést játszottunk, ahol az első 20 percben ugyan kontráikkal veszélyeztetni tudtak Bozsik Péter tanítványai, de az ivószünet után egyértelműen mi uraltuk a találkozót nagy részét.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

FC Dabas – KOMÁROM VSE (0:0)

Gól nélküli döntetlen a Komárom ellen

Szerdán a nyugati csoportban vitézkedő Komárom látogatott el hozzánk. Rendkívül jó iramú mérkőzést játszottunk, ahol az első 20 percben ugyan kontráikkal veszélyeztetni tudtak Bozsik Péter tanítványai, de az ivószünet után egyértelműen mi uraltuk a találkozót nagy részét. 13 alkalommal próbálkoztunk, míg ellenfelünk összesen kétszer tudta célba venni a kapunkat. Gólt sajnos nem láthattak a nézők, de remek iramban futballoztunk, valamint a mérkőzés során végig szép és kombinatív játékkal rukkoltunk elő.

Szombaton dupla mérkőzést játszunk, először 9 órakor a keret egyik fele a Szegedi VSE csapatát fogadja, míg 11 órai kezdettel a Gárdony csapatával mérkőzünk meg. Játékosaink így teljes meccsterhelést kaphatnak, ami a bajnoki rajthoz közeledtén elengedhetetlen.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2020.07.15. (szerda, 17:30)
Helyszín: Dabas

FC Dabas – Komárom VSE 0:0 (0:0)
Gól: –

FC Dabas: Kersák (Tóth), Földes (Kiss), Sziklási, Forgács (Kucsván Milán), Márton (Dudás), Lévai (Ágoston), Erdős, Marsa (Búzás), Horváth (Kucsván Martin), Bíró (Takács), Sándli

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK