Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Szekszárdi UFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: " Mindkét csapat számára egy nagyon nehéz talajú mérkőzés volt, a pálya több pontján szabályosan állt a víz.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Edzői értékelés: SZABÓ ISTVÁN

Edzői értékelés: Szekszárdi UFC - FC Dabas (0:0)

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Szekszárdi UFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

” Mindkét csapat számára egy nagyon nehéz talajú mérkőzés volt, a pálya több pontján szabályosan állt a víz. Az ellenfelünk ezt kiküszöbölve, a fejünk fölött próbálta átívelni a labdákat, mi viszont próbáltunk minél többet játszani. Úgy gondolom, mi voltunk a kezdeményezőbbek, törekedtünk a kombinatív játékra, viszont sajnos több technikai hibát is vétettünk valamint a végjátékban is voltak rossz döntéseink. Összességében igazságosnak tartom a döntetlent.

Szeretném a játékosokat arra ösztönözni, hogy idegenben is bátrabban, kreatívabban játszunk, hogy az ilyen mérkőzéseket is meg tudjuk nyerni. Sajnos a mérkőzés hajrájában egy nagy butaságot elkövettünk. Egy pocsolyában megállt a labda, ezután a segíteni igyekvő Lévai Norbinak csak szabálytalanul sikerült megakadályoznia az ellenfél kontratámadását, ami miatt a játékvezető kiállította őt. Hétvégén biztos nem számíthatunk rá. Ő egy nagyon fontos láncszeme a csapatnak, viszont úgy gondolom, megfelelően tudjuk majd pótolni őt a szombati, Kozármisleny elleni hazai bajnokin.”

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.03.08 (vasárnap, 14:30)
Helyszín: Szekszárd, Szekszárdi UFC Sporttelep

Szekszárdi UFC – FC Dabas 0:0 (0:0)
Gól: –

Kiállítás: – ill. Lévai N (91′)

FC Dabas: Czuczi M (1) – Földes M (73) , Eördögh L (77), Márton D (5), Fritz A (56) – Molnár P (4), Lévai N (6) – Fitos L (10), Erős R (17), Bíró Á (7) – Popov P (99)

Csere: Tóth R (46), Kovács Á (2), Vladul S (8), Sándli M (9), Kucsván M (14), Takács K (15), Csiki N (98)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK