Ledő László, az FC Dabas U13-as csapat edzője a Pilis elleni hétvégi felkészülési mérkőzésüket követően az alábbi értékelést adta: "Az U13-as csapatunk szombat reggel a Pilis csapatát fogadta a Wellis Sportparkban.

HÍREK: FC DABAS U13

Edzői értékelés: LEDŐ LÁSZLÓ

Felkészülési mérkőzés: FC Dabas (U13) - Pilis

Ledő László, az FC Dabas U13-as csapat edzője a Pilis elleni hétvégi felkészülési mérkőzésüket követően az alábbi értékelést adta:

“Az U13-as csapatunk szombat reggel a Pilis csapatát fogadta a Wellis Sportparkban. Ezen az edzőmérkőzésen játszottunk először az új mezünkben Az összecsapáson próbaként játéklehetőséget kapott 3 fő az U11-es csapatból, illetve lehetőséget biztosítottunk két Bugyin játszó játékosnak is.

2020. április 9-én hazai rendezésű tornánk lesz, szeretnénk olyan játékosokat meghívni, akik a környező településeken játszanak. Ezeken a felkeszülési mérkőzéseken szeretnénk csiszolni őket a csapatunk játékához. A fiatalok ügyesek voltak és alkalmazkodtak a játékunkhoz, amit a csapattól kértünk.

Az első edzőmeccshez képest jobban játszottunk, illetve már némiképp alkalmazkodtunk a nagyobb területhez is. Igaz néha kissé körülményesen játszottunk, helyezkedési hibáink is voltak, de ezt ma akarattal és a jó hozzáállással, illetve egy két szép akcióval és góllal kompenzálni tudtuk.

Hajrá Dabas! “

EREDMÉNYEINK A TORNÁN

Csoportmérkőzések:
– FC Dabas – Hatvan (4:0)
– FC Dabas – Csepel (3:3)
– FC Dabas – Vecsés (4:0)

Elődöntő:
– FC Dabas – Nagykáta (2:3)

Bronzmérkőzés:
– FC Dabas – Csepel (0:1)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

GALÉRIA

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK