Az NB III-as első keret szekszárdi mérkőzésével egy napon és időpontban, vasárnap délután lejátszotta harmadik bajnoki mérkőzését az FC Dabas II. Iszák Gábor legénysége hazai pályán a Megye II. osztály, Déli csoportjának 10. helyezett csapatát, a Taksony SE II-t fogadta.

HÍREK: FC DABAS II

FC Dabas II - Taksony SE II (2:1)

Bravúros hazai győzelem

Az NB III-as első keret szekszárdi mérkőzésével egy napon és időpontban, vasárnap délután lejátszotta harmadik bajnoki mérkőzését az FC Dabas II. Iszák Gábor legénysége hazai pályán a Megye II. osztály, Déli csoportjának 10. helyezett csapatát, a Taksony SE II-t fogadta.

Noha a vendégek már a 7. percben meg tudták szerezni a vezetést (0:1), játékosaink nem estek pánikba, tették becsülettel a feladatuk és ennek a 27. percben meg is lett az eredménye. Antal Dominik találatával ugyanis sikerült egalizálnunk, így máris kedvezőbb helyzetből várhattuk a mérkőzés további alakulását (1:1). Az első játékrészben több találat már nem született, így döntetlennel kanyarodhattak rá a felek a második játékrészre.

A folytatásban egy szűk fél órás gólcsendet megtörve Nagy Bendegúz révén a 70. percben magunkhoz tudtuk ragadni a vezetést (2:1), amit a egészen a hármas sípszóig ki sem engedtünk a kezünkből.

Nagyon fontos győzelmet aratott kettes csapatunk, ami reméljük megfelelő löketet ad majd a jövő hétvégi Üllő SE elleni idegenbeli ütközethez is.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.03.08 (vasárnap, 14:30)
Helyszín: Dabas, FC Dabas Sporttelep

FC Dabas II – Taksony SE II 2:1 (1:1)
Gól: Antal D (27′), Nagy B (70′) – Balogh V (7′)

FC Dabas II: Gogolák K (78) – Riesz D (2), Kovács T (3), Danyis A (4), Holecz D (7), Nagy B (8), Fodor G (12), Kelemen V (13), Kovalik G (16), Kovács R (19), Antal D (23)

Csere: Prigyeni D (1), Kőszegi Z Z (11), Radácsi K (14), Talapka I (15), Tokics T (17), Gáspár Zs (20), Pekker G (22)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK