Szombat délelőtt lejátszotta hetedik felkészülési mérkőzését is NB III-as első keretünk. Szabó István csapata ezúttal a Csongrád megye I. osztályának harmadik helyén álló Makó FC-nek a vendégszeretetét élvezhette.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Makó FC - FC Dabas (2:1)

A Makó ezúttal jobbnak bizonyult

Szombat délelőtt lejátszotta hetedik felkészülési mérkőzését is NB III-as első keretünk. Szabó István csapata ezúttal a Csongrád megye I. osztályának harmadik helyén álló Makó FC-nek a vendégszeretetét élvezhette.

Sajnos túl sok köszönet azonban nem volt a szombat délelőtti összecsapásban. A hazaiak előbb 1:0 arányban megnyerték az első játékrészt, majd ezt követően a második félidőben is sikerült bevenniük a dabasi kaput, válaszul csupán Takács Kornél találatát említhetjük meg, mindez azonban kevés volt még a döntetlen kiharcolására is (2:1).

Hat veretlenül megvívott felkészülési mérkőzést követően tehát elszenvedtük első vereségünket, mindez azonban még kevésbé fájó, mivel nem tétmérkőzésen történt. A legfontosabb az, hogy a március elején folytatódó NB III-as tavaszi bajnoki szezonban ne tudjanak majd riválisanink két vállra fektetni.

Előreláthatólag még egy felkészülési mérkőzés szerepel a programban, jövő szombaton a Pápai Perutz FC ellen hazai pályán.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2020.02.23. (vasárnap, 11:00)
Helyszín: Makó

Makó FC – FC Dabas 2:1 (1:0)
Gól: Takács K (75′)

FC Dabas: Tóth R (Czuczi M) – Földes M (Kovács Á), Eördögh L (Csiki N), Márton D, Fritz A – Molnár P (Vladul S), Lévai N – Fitos L (Nagy B), Erős R, Biró Á (Kelemen V), Popov P (Takács K)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK