Szerda délután 18 órától újabb felkészülési mérkőzés várt NB III-as első keretünkre. Ellenfelünk ezúttal az NB III Keleti csoportjának 11. helyén álló Eger SE volt. A lüktető összecsapás első találatára szűk fél órát kellett várni. A 26. percben Lévai Norbert góljával magunkhoz ragadtuk a vezetést (1:0), azonban túl sokáig nem tarthatott az örömünk, mivel a vendégeknek még a félidő hajrájában sikerült kiegyenlíteniük (1:1), így lényegében kezdődhetett minden elölről.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

FC Dabas – Eger SE (1:1)

Döntetlen az Eger ellen

Szerda délután 18 órától újabb felkészülési mérkőzés várt NB III-as első keretünkre. Ellenfelünk ezúttal az NB III Keleti csoportjának 11. helyén álló Eger SE volt.

A lüktető összecsapás első találatára szűk fél órát kellett várni. A 26. percben Lévai Norbert góljával magunkhoz ragadtuk a vezetést (1:0), azonban túl sokáig nem tarthatott az örömünk, mivel a vendégeknek még a félidő hajrájában sikerült kiegyenlíteniük (1:1), így lényegében kezdődhetett minden elölről.

A második játékrészben a cserék hatására sem változott már érdemben az eredmény, így a szerda késő délután megrendezésre került összecsapásunk végül 1:1-es döntetlennel ért véget. A mutatott játék és az a tény, hogy továbbra sem szenvedtünk még vereséget az idei évben, mindenképpen bizakodásra ad okot a március elején kezdődő tavaszi szezon tükrében.

Hétvégén újabb megmérettetés vár ránk, ezúttal a Makó FC ellen idegenben. Az összecsapás a megszokottól eltérően nem szombaton, hanem a hét utolsó napján kerül majd megrendezésre délelőtt 11 órától.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2020.02.19. (szerda, 18:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas – Eger SE 1:1 (1:1)
Gól: Lévai N (26′) ill. Deli M (39′)

FC Dabas: Tóth R – Földes M (Kovács Á), Eördögh L (Csiki N), Márton D, Fritz A (Kelemen V) – Lévai N, Molnár P (Kucsván M) – Fitos L (Nagy B), Erős R, Bíró Á (Takács K) – Popov P (Vladul S)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

GALÉRIA

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK