FC Dabas SE / NBIII.Közép-csoport / Cím:2371.Dabas, Pálya u.1. / Tel.:0036 (20) 439 9296 / e-mail:info@fcdabas.hu / Facebook:www.facebook.com/fcdabas / Alapítás éve:1950 / Elnök: Kőszegi Zoltán

 
 
 
2020.02.08.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Felkészülési mérkőzés: FC Dabas - Ceglédi VSE (2:0)
 

Újabb hazai győzelem

Szombat délelőtt 11 órától újabb felkészülési mérkőzés várt alakulófélben levő NB III-as első keretünkre. Szabó István játékosai ismételten az FC Dabas II-t követően léptek pályára a dabasi műfüves pályán. Ellenfelünk ezúttal az NB III. Keleti csoportjának harmadik helyezettje, a Ceglédi VSE volt.

Szokásunkhoz híven, próbáltuk már a mérkőzés elejétől kontrollálni az eseményeket és irányítani a játékot. Ez sikerült is és ennek köszönhetően már az első negyed óra elteltével előnybe is kerültünk.

Első találatunk Popov Patrik nevéhez fűződik. Fiatal támadónk egyre inkább kezd magára találni az FC Dabas színeiben, egyre jobb formát mutat és ami még fontosabb, támadó lévén jönnek a gólok is. A négy felkészülési mérkőzésen szerzett négy találat eddig önmagáért beszél, reméljük a bajnokikra is megmarad ez a gólerős forma.

Az első játékrészben egyébiránt több találat már nem esett, így minimális előnnyel fordulhattunk rá a második félidőre. A 68. percben aztán Nagy Bendegúz révén egy újabb lehetőségünket sikerült gólra váltanunk, aminek köszönhetően még nyugodtabban tudtuk rákanyarodni a mérkőzés hajrájára. A vendégeknek ezen a napon túl sok babér nem termett, nem tudták egy alkalommal sem bevenni kapunkat, így az idei felkészülési mérkőzéseink közül elsőként sikerült gól nélkül lehoznunk összecsapást, ami a győzelem mellett mindenképpen egy külön pozitívum.

Folytatás február 15-én az ESMTK ellen, szintén szombaton és újfent hazai környezetben.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2020.02.08. (szombat, 11:00)
Helyszín: Dabas

FC Dabas - Ceglédi VSE 2:0 (1:0)
Gól: Popov P (16'), Nagy B (68')

FC Dabas: Kersák R - Földes M, Eördögh L, Csiki N, Márton D - Lévai N, Molnár P - Fitos L, Erős R, Bíró Á - Popov P
Cserék: Kovács Á, Nagy B, Takács K, Vladul S

További képek