FC Dabas SE / NBIII.Közép-csoport / Cím:2371.Dabas, Pálya u.1. / Tel.:0036 (20) 439 9296 / e-mail:info@fcdabas.hu / Facebook:www.facebook.com/fcdabas / Alapítás éve:1950 / Elnök: Kőszegi Zoltán

 
 
 
2019.02.27.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Edzői értékelés: Szolnoki MÁV FC - FC Dabas (2:1)
 

Erős Károly, az NB III-as csapat vezetőedzője a hétvégi Szolnoki MÁV FC elleni bajnoki főpróbát követően az alábbi nyilatkozatot adta:

" Az NB III Keleti-csoport első helyezettje ellen abszolút partiban voltunk, sőt helyenként még jobban is játszottunk. Ismét bosszantó gólokat kaptunk, pontrúgás és egy egymásra várás miatt, de én azt gondolom, amit elterveztünk, azt meg tudtuk valósítani. Tudtunk birtokolni labdát, tudtunk az ellenfélre nyomást helyezni. Nem kaptunk meg egy jogos tizenegyest, ami az egy játékvezető számlájára volt írható.

Ami további pozitívum volt, hogy a fizikai része nagyon rendben volt, a mutatóink nagyon jók voltak. Ez pedig azt jelenti, hogy a munka, amit elvégeztünk az alapozás során, az beépült. Nagyon egyben volt a csapat, mentálisan is beleálltak úgy a srácok a mérkőzésbe, ahogy egy bajnokin is kell majd.

Bizakodóak vagyunk, természetesen tudjuk, hogy a bajnoki meccs az már teljesen más lesz. Apróságokon fog múlni, van pár sérültünk is, ami nehezíti ugyan a dolgunkat, de egyben vagyunk és remélem nem ragadunk majd be a rajtnál.

Amit elterveztünk a felkészülésnél, azt megcsináltuk, így azt gondolom bizakodva várhatjuk a bajnoki mérkőzéseket és reméljük, hogy a befektetett munka az meg fog térülni a tavasz folyamán.

A Kecskemétre térve.hasonló csapat, mint a miénk. Próbálnak futballozni, van egy-két jó játékosuk, viszonylag lendületesek, tehát abszolút háromesélyes a mérkőzés. Mondtam is a srácoknak, hogy  nüanszok fogják eldönteni az összecsapást, egy jó pontrúgás, egy-egy megvillanás. Nagyon-nagyon egyforma a két csapat, még annak ellenére is, hogy jelenleg van 9 pont a felek között a tabellán. Ha a Kecskemét felvállalja, azt a futballt, amit láttam az egyik felkészülési mérkőzésükön, akkor egy nagyon jó kis összecsapásnak nézünk elébe.  Ellenünk a csapatok jobbára védekeznek és kontráznak, a Kecskemét viszont próbál futballozni, úgyhogy bizakodással várjuk az ütközetet. Úgy gondolom, a mentális rész az, ami még dönthet, melyik csapat lesz "élesebb".

Hosszú távon pedig úgy vélem az FC Dabasnak az élmezőnyben van a helye! "

Szolnoki MÁV FC - FC Dabas 2:1 (1:0)
Gól: Takács K