FC Dabas SE / NBIII.Közép-csoport / Cím:2371.Dabas, Pálya u.1. / Tel.:0036 (20) 439 9296 / e-mail:info@fcdabas.hu / Facebook:www.facebook.com/fcdabas / Alapítás éve:1950 / Elnök: Kőszegi Zoltán

 
 
 
2017.09.20.
www.fcdabas.hu
FELNŐTT
Magyar Kupa: Herold Transz Ménfőcsanak - FC Dabas (1:3)
 

Idegenbeli győzelmünkkel továbbjutottunk a Magyar Kupában

NB III-as csapatunk szerdai programjában Magyar Kupa mérkőzés szerepelt. Ellenfelünk a Győr-Moson-Sporon megye I. osztályának listavezetője, a Herold Transz Ménfőcsanak együttese volt. Az összecsapáson Erős Károly több poszton is azoknak a játékosoknak szavazott bizalmat, akik az elmúlt időszakban a bajnoki mérkőzéseken kevesebb játéklehetőséget kaptak, így ezúttal a kezdőcsapatban kapott helyett Sebestyén István, Szűcs László, Sándli Márk, Zsolnai Róbert és Csordás Simon is.

Az osztálykülönbség és a papírforma is csapatunk győzelmét és továbbjutását sejtette, az összecsapás azonban a vártnál kicsit nehezebben indult. A hazai csapat ugyanis már elég korán, a 17. percben magához ragadta a vezetést (1:0), amire az első játékrészben nem is sikerült válaszolnunk. Erős Károly vezetőedzőnk a szünetet követően pályára küldte Mundi Rolandot és Crkvenjakov Dalibort és a kettős cserének meg is lett az eredménye. Makrai László előbb a 47. percben kiegyenlített (1:1), majd a csereként beálló Crkvenjakov Dalibor góljával a 62. percben már győzelemre álltunk (1:2), Erős Ronald 84. percben szerzett találatával pedig végleg lezártuk a találgatást, már ami a továbbjutás kérdését illeti (1:3).

A győzelem minden bizonnyal egy újabb lökést ad majd csapatunknak és reméljük, végre valóban elkezd beérni és eredménnyel párosulni az a sok befektetett munka, ami a csapatban van. Hétvégén újabb erőpróba vár játékosainkra, az utóbbi hetekben remekül szereplő Iváncsa KSE ellen, immáron ismét bajnoki mérkőzésen, hazai pályán.

Hajrá Dabas!

Esemény: Magyar Kupa mérkőzés
Időpont: 2017.09.16 (szerda, 17:00)
Helyszín: Győr-Ménfőcsanak

Herold Transz Ménfőcsanak - FC Dabas 1:3 (1:0)

FC Dabas: Scheilinger - Földes, Makrai, Eördögh, Fritz, Fitos (Kiss D - 87'), Sándli, Szűcs, Erős, Zsolnai (Mundi - 46'), Csordás (Dalibor - 46')

Csere: Scheilinger, Kiss D, Dalibor, Sárközi, Mundi, Takács

Gól: Böcskey Zs (17') ill. Makrai L (47'), C. Dalibor (72'), Erős R (84')

MLSZ Adatbank

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: ESK Ménfőcsanak